2013. december 26., csütörtök

Figyelni egymásra...



Ha önzők vagyunk, képtelenek leszünk megismerni egymást, figyelni egymásra és törődni egymással. Az egymásra való odafigyelés és szeretet az a lehetőség, amely élteti, életben tartja a kisebb-nagyobb emberi közösségeket és ez, az egész társadalmunknak is létfontosságú alapja. A gazdasági egymásrautaltság, a történelmi összetartozás, társadalmi, politikai erők mind fontosak, de szeretet és törődés nélkül nincs, és nem is maradhat fenn egy közösség. Egyetlen társadalom sem képes működni szétszakított és elidegenedett egyének összességeként. Persze szeretni nem lehet általában, elvontan és elméletben, hanem, csak konkrétan, itt és most. A szeretet köreiből kialakuló szolidaritás, képes lesz összetartani a társadalmat, és valódi közösséget kovácsolhat az emberekből… úgyhogy van feladat 2014-re!

2013. december 22., vasárnap

Németh György ~ Az igazi feladat

Az igazi feladat mégsem a túlélni, hanem a magamévá élni az időt… és öröm kell, öröm öröm… olyan gyönyör, mely már közel van a halálhoz. A gyönyör talán még a versnél is, a zenénél is több… vagy talán ugyanaz… ~ Németh György, Egy gyógyszerész feljegyzései

2013. december 20., péntek

A szegénység titkai



Hol van az erkölcsi igény, amely megközelítheti a szegénység titkait? És melyik társadalmi rendszer tud változtatni a szegénységen? Ki a szegény, és kinek az áldozata? Sok a megválaszolatlan kérdés, irtózatos dolog ez…

2013. december 17., kedd

Az igazi művekhez



Amikor a könyveimet rakom rendbe a polcokon, mindig elcsodálkozom, milyen sokat írtak az igazi írók. És hogy nem lehet bízni az egykönyvű írókban. Például Stendhal, aki szűkszavúnak tetszik s az is volt, rengeteget írt, leveleket, naplót, úti jegyzetet, egy hatalmas bár néha láthatatlan életművet. Életművéből  a hivatalos remekművek, a Vörös és fekete,  A pármai kolostor úgy magasodnak ki, mint a székesegyház tornya egy kis városból. De a székesegyházhoz elébb meg kell alkotni a várost is, amely körülveszi, mert önmagában értelmetlen. Így azután az író töméntelent kénytelen alkotni és építeni, mellékesen, amíg eljut feladata igazi értelméhez, igazi műveihez. E mellékes és csaknem láthatatlan alváz, a rengeteg „egyéb” írás és környezet nélkül, nincs remekmű, nincs székesegyház, nincs torony…